Euxoa hastifera

Az atlanto-mediterrán - kisázsiai faj európai populációi csupán az alapszín tónusában mutatnak több-kevesebb eltérést egymástól, így azok alfaji szintű megkülönböztetése nem tűnik indokoltnak. A faj magyarországi elterjedése foltszerű; meleg, száraz, rövidfüvű sztyeppterületeinkre jellemző. Igen lokális, főképp az alacsony középhegységi pusztafüves lejtőkön honos, de ismeretesek sziklagyepi és homokpusztai adatai is. Számos lelőhelyen, azonban mindig alacsony egyedszámban gyűjtötték. A mesterséges fény és a csalétek is vonzza. Egyetlen nemzedéke augusztus elejétől szeptember közepéig repül. Fejlődési alakja ismeretlenek. (= proleuca HAMPSON, 1903; pomazensis KOVÁCS, 1952; rheatensis BERIO, 1976). Típuslelőhely: Franciaország, Digne. [Ronkay&Ronkay, 2005]

Az elülső szárny sötét vörhenyesbarnától lilás fényű sötétbarnáig változó színű; az elülső szárny szegélysávja sárgás árnyalatú fehér, a hátulsó szárny sötét szegélye igen erős sötétbarna. A fej és a tor sötét, lilás árnyaltú barna, a válltakarók finom fehér szegélyt viselnek. Az elülső szárny egyöntetű színű, rajzolata éles, a külső szegélysáv a külső keresztvonalig húzódik. A kör- és vesefolt nagy, világos kitöltésű, a sejt többi része feketésbarna. A keresztvonalak halványak vagy hiányoznak, a csapfolt éles, sötéten kitöltött. Hullámvonala sárgás, szaggatott. A hím hátulsó szárnya fehér, keskeny, szétfolyó barnás szegéllyel, a holdfolt apró. A nőstény hátulsó szárnyán a világos színt a sötét behintés csaknem teljesen elfedi. A rojt fehér.