Epimecia ustula

Mediterrán faj, a Földközi-tenger északi medencéjében, Közép- és Kelet-Európában honos, kelet felé az Ural déli lábait övező síkságokon át a nyugat-szibériai sztyeppvidékekig terjed. Sztyeppjellegű, nyílt biotópokban, sziklagyepekben és homokpusztákon, száraz mediterrán bozótosokban fordul elő, igen lokális, de egyes élőhelyein nem ritka. Magyarországon a meleg, száraz, nyílt dolomit-sziklagyepek és homokpuszták tipikus, ritka állata. A két nemzedéke között jelentős méretkülönbség van: a tavaszi példányok lényegesen nagyobbak, élénkebb színezetűek. A mesterséges fény vonzza, a csalétek iránt közömbös. Két nemzedéke május elejétől június végéig és július végétől szeptember elejéig repül. Hernyója nagyon nyúlánk, világoszöld, hátvonala sárga. Oldalvonala sárgászöld, a hát irányában pirossal árnyékolt. Légzőnyílásai fehérek feketével keretezettek. Feje kicsiny, zöld. Bábként telel, Cucullia-jettegű gubóban bábozódik. Tápnövényei Scabiosa-fajok. (= lurida TREITSCHKE, 1835; ustulata GEYER, [1835]; àalmatica DRAUDT, 1934). Típuslelőhely: Dél-Franciaország.