Pieris ergane

Típuslelőhely: „Ragusa" (Dubrovnik, Dalmácia, Horvátország). Az Ibériai-félsziget északi részétől Dél-Európán, a Balkán-félszigeten és Kis-Ázsián át Iránig elterjedt, de szigetszerűen. Legészakibb előfordulása a Kárpát-medencében ismeretes. Az elülső szárny felső szegélyének hossza 18-22 mm. A legki­sebb fehérlepkefaj. A hím alapszíne felül krétafehér, a nőstényé sárgászöld, erős tőtéri szürke behintéssel. Rajzolatuk szürke, kiterjedt, és a pöttyök rendszerint négyszög alakúak. Az elülső szárny csúcsa a fonákon sárga, akárcsak a hátulsó szárny fonákja, a pikkelyezettség a szárnytőre korlátozódik, és nincsen foltja. Élőhelye: Sziklás lejtők, kizárólag mészkövön, és do­lomit-sztyepprétek. A faj igen helyhez kötött életmódú, feltűnően ragaszko­dik a hernyó tápnövényéhez, a sulyoktáskához (Aethionema saxatile). A nyári nemzedék imágóinak fő nektárforrása az árlevelű len (Linum tenuifoli­um). A sziklai fehérlepke viselkedésében különbözik a vele egy időben repü­lő P. napi és P. rapae rokonfajoktól: imágói kizárólag a sziklagyepekben, sziklakibújások közvetlen közelében mozognak, a hímek sokkal aktívabbak a nőstényeknél. Ez utóbbiak alacsonyan, fű fölött szitálva, igen keveset repül­nek. Csak a délelőtti órákban aktívak. A nagy melegben mindkét ivar szíve­sen húzódik bokrok (Cotinus spp., Crataegus spp.) közé vagy azok árnyéká­ba, és délután már alig mozognak. Az ugyanott és ugyanabbanaz időben előforduló répa- és repcefehérlepkék a nap folyamán végig aktívak, imágóik sebesen repülnek az utak nyomvonalán vagy a bozótosok közötti folyosókon. Magyarországi élőhelyeit általában a fenyvesítés veszélyezteti, továbbá az illegálisan létesített szemétlerakó-helyek, a moto-crossozás és katonai tevékenység. Területi védelme a Vértesi Tájvédelmi Körzetben rnegoldott, de szükséges lenne további élőhelyeket is védelem alá helyezni. i aj életmódját kevéssé ismerjük. Kutatása mindenképp izgalmas feladat.

Az imágó csápja vékony, a bunkó széles tojásdad. Tora szőrös, a szőrzet szétterül, potroha viszonylag rövid. Elülső szárnya széles, csúcsa tompa vagy kihegyesedő. Szárnyainak fonákján egyáltalán nincs petty vagy folt alakú fekete rajzolati elem, legfeljebb a felszín fekete pettyének tükörképén látszik néhány elszórt szürke pikkely.

A hím alapszíne tompa krétafehér, az elülső szárny csúcsterében többé-kevésbé négyszögletes, igen halvány szürkés folt, alatta pedig (az m3-cu1 érközben) ugyanolyan színű apró, elmosódott, kerek petty látható. A hátulsó szárnyon finom, ritka, szürke beporzás, olykor az rr ér végződése fölött a felső szegélyen apró, elmosódott pontocska észlelhető (2. nemzedék). Elülső szárnyának fonákja fehér, a csúcstér halvány szalmasárga, hátulsó szárnya sötétebb szalmasárga. A nőstény szárnyainak alapszíne igen halvány sárgásfehér, rajzolata hasonlít a híméhez, de a cu2 ér alatt is van egy sötét petty; a rajzolati elemek általában terjedelmesebbek, a tő és a sejt nagy része is szürkével behintett. Hátulsó szárnyának görbe vagy ék alakú pettye nagyobb, és a szürke behintés is sűrűbb. A szárnyak fonákja egyezik a hímekéével.

Délkelet-Európában, Kisázsiában és Iránban elterjedt faj Magyarországon a Vértesben, Öskün, Várpalotán és Csopakon fordul elő. Élőhelyei zárt sziklagyepek, helyenként sziklafüves lejtősztyepprétek, sziklai cserjések. A napsütötte meleg dolomitsziklákat kedveli. Hernyójának tápnövénye a sulyoktáska (Aethionema saxatile) és különböző keresztesvirágú fajok (Brassicaceae). Három nemzedékének imágója április elejétől júliusig valamint augusztustól szeptemberig repül.